Az emberiség versenyfutása az idővel…
Te gondolkoztál már a címben feltett kérdésen?
Engem bizony már gyerekkorom óta sok -idővel kapcsolatos- kérdés is foglalkoztat; ilyenek mint:
- mi az idő és egyáltalán miért van rá szükség?
- hol kezdődik és van-e vége?
- honnan, kitől származik és mi az eredete?
- hogyan és mióta mérik az emberek az időt?
- miért vannak különböző időszámítások?
Ahány embert csak megkérdeztem ezekkel kapcsolatosan, szinte mindegyik más és más válaszokat adott, vagy egyáltalán nem is gondolkodott még ezeken a kérdéseken. De egyben viszont mindenki egyetértett, nevezetesen:
Az idő múlásába nem tudunk beavatkozni; földi ember erre képtelen.
Már a több ezer évvel ezelőtt élő emberek is (akik még homokórát használtak) rájöttek, hogy az időt nem tudjuk
- megállítani
- sem gyorsítani
- sem lassítani
- sem megváltoztatni
- sem pedig megszüntetni
Fenti említett tények miatt pedig az idő -itt a Földön- folyamatosan telik-múlik; egyenletesen halad előre egy (az emberi elme által alig felfogható) Nagy Cél felé, ahol majd valahogy és valamikor “beteljesedik”… De már most, -ahogy írok erről- szinte előre hallom, hogy néhányan, -akik e sorokat olvassák- csak legyintenek és azon gondolkoznak:
- mi értelme ezekkel a kérdésekkel egyáltalán foglalkozni?
- nem mindegy, hogy mióta van idő?
- az a lényeg hogy élünk és annyi időnk van amennyi…
- éljünk úgy, ahogy nekünk jól esik…
- azt csinálunk az időnkkel, amit mi akarunk… és stb.
Pedig nagyon érdemes lenne, ha egy pillanatra megállnál és végig gondolnád az eddigi életedet; Miért?
- mert ahogy soha senki, így te sem tudod, hogy mennyi időd van még hátra a földi életedből…
- mert a még rendelkezésedre álló idődet nagyon nem mindegy, hogy mire fekteted be és kinek adod oda a jövőben!
- mert akár hiszed akár nem, egy Isten által rendelt időpontban ahogy minden embernek, úgy neked is, számot kell majd adnod idődről, mit kezdtél vele itt a Földön, hogyan használtad és mire fordítottad???
Az idő kezdete és célja
Személyes hitem és meggyőződésem szerint a lehetséges válaszokat Isten már kijelentette a Biblián keresztül:
- Az időt Isten adta az emberiségnek a földi élet “számításának megkönnyítésére”.
- Az idő kezdete -Mózes első könyve alapján- a Teremtéstől számítható napokkal kezdődött: ,,Kezdetben teremtette Isten az eget és a Földet…”
- Az idő eredete/forrása János evangéliuma alapján: “…Kezdetben volt az Ige (Jézus Krisztus) aki Istennel volt… és minden Ő általa jött létre, nélküle egyetlen teremtmény sem keletkezett, benne volt az Élet…” (EFO-fordítás)
- Az idő célja az örökkévalóság. A Bibliában nem véletlenül találkozhatsz azzal a kifejezéssel, hogy Jézus Krisztus az Alfa és Omega (a görög abc kezdő és utolsó betűje) vagyis Ő a kezdete és Ő a vége is mindennek a Mennyben és a Földön is.
- Az idő mérésére az emberek az éjszakát és nappalt különböző szakaszokra osztották. (de már az ember teremtése után olvashatsz róla Bibliában, hogy Isten az Éden kertjében hűvös alkonyatkor/este sétált, amikor az első emberpár elrejtőzött Isten elől…) Később a Nap állása szerint árnyékot vető napórákat kezdek felállítani, hogy könnyben tudják számolni/mérni az eltelt időt. Illetve sok helyen homokórával mérték az időegységeket, majd egyéb időmérésre alkalmas eszközök után, végül a mai is használatos 12/24 órás időmérő eszközök következtek. (ha ennél többre vagy kíváncsi, akkor keress tovább: google vagy wikipedia, ennek a cikknek nem az időmérés módjainak bemutatása a célja.)
- A különböző időszámításokat pedig emberek alakították ki az idők folyamán (bolygók egymáshoz viszonyított állása szerint számolták az időt, nap és holdévekben, illetve népi/vallási ünnepekhez igazodtak. )
Az idővel kapcsolatosan van egy nem megkerülhető kérdés: az Istenben való hit!
Függetlenül attól, hogy hiszel-e Istenben vagy teljesen ateista vagy, Isten örök érvényű kijelentései minden esetben Rád is vonatkoznak! (ugyanúgy, mint például a gravitáció törvényét, azzal hogy hiszel benne vagy sem, nem tudod a hiteddel befolyásolni se kiiktatni a fizikai életedből.)
Az idő múlása az egy olyan folyamatos dolog, ami mindenkinek ugyanazzal a sebességgel halad előre.
A különbség csupán az egyéni érzékelésben van; 60 másodperc az mindig 1 perc, se nem hosszabb, se nem rövidebb. Csak a minket körülvevő, külső jó vagy rossz körülmények miatt tűnhet egyeseknek úgy, hogy gyorsabban vagy lassabban telik az idő…
Egyszerűbben fogalmazva: nem mindegy, hogy egy hónapot mondjuk Föld körüli utazással töltesz el vagy egy börtön magán zárkájában! Az első esetben olyan gyorsan telik az idő, mintha repülne. A másodikban viszont úgy tűnik, alig telnek a napok, mert szinte megállt az idő.
De van még egy másik érzékelhető különbség is: ez pedig a Földön eltöltött évek száma, vagyis az ember életideje. Ennek hosszáról (élettartamáról) nem áll módjában dönteni senkinek, kivéve Istennek. Mivel Ő teremtette az első embert- így minket is- az Ő kezében van minden ember fogantatásának és földi létből való elköltözésének pontos ideje is!
Amiben viszont Te dönthetsz…
Természetesen a saját időddel kapcsolatosan (és persze én is a sajátommal):
- mire használod fel,
- mibe fekteted,
- mire áldozod,
- kinek adod oda (az erődet, a tudásodat, az adottságaidat a tehetségedet?)
Átadod-e és kamatoztatod-e Isten számára, magad családod és embertársaid javára vagy csak elpocsékolod a drága idődet (pénzedet) és eltékozlod ostobaságokra, értéktelen, hiábavaló dolgok után való futkosásra, amely időt ha elvesztegetsz, soha nem tudsz visszakapni, hogy újra kezdhess!
Ebben van mindenkinek saját döntési lehetősége és egyben hatalmas felelőssége is! Nincs kifogás és nem hibáztathatsz senkit, a saját magad által hozott rossz döntéseidért! Viszont a jó döntést is ugyanúgy meg tudod hozni, ha igazán akarod! Ezek fogják meghatározni nem csak a földi életed alakulását de az örökkévaló sorsodat és helyedet is! (ezzel kapcsolatosan már többször is írtam legutóbb itt.)
Az idő az egyik legnagyobb kincs itt a Földön…
Ne pazarold hát el, élj vele bölcsen! Ma még van lehetőséged változtatni az eddigi gondolkodásmódodon. De ha elfogy az időd, már semmire sem marad esélyed…
Hívő lévén nem hallgathatom el, hogy ezzel az írásommal valójában az a célom, hogy segítsek Mindazoknak, akik még nem tudják és nem értik, miért születtek meg és miért élnek itt a Földön?
Neked is szeretnék segíteni, ha még nem hoztad meg életed legfontosabb döntését!
Isten életet vagyis időt adott Neked is, hogy itt élj, ezen a csodálatosan megteremtett Földön.
Mindezt azért tette, mert már az idő előtt szeretett Téged is és az volt a terve, hogy megszüless! Ha eddig nem is érezted, hogy szükséged volna Istenre és az Ő segítségére, akkor most jött el a Te időd!
Fogadd el Isten feléd kinyújtott kezét és a megváltás áldásait, amelyet megmutatott az Ő Fiában Jézus Krisztusban! Mert csak Ő tud neked segíteni abban, hogyan tudod a személyes életedre vonatkozó nagyszerű tervét betölteni és földi életidődet bölcsen felhasználni!
(Ha viszont Te már befogadtad Jézust a szívedbe korábban, akkor oszd meg ezt a cikket azokkal, akik még nem ismerik az Isten végéremehetetlen szeretetének forrását!)
Nagyon korrekt Én most osztom is!