Rubik kocka-láz újra kitörőben…

bűvös kocka eredeti

Ötödikes koromban az eredeti, klasszikus, 6 színű (3×3-as) Rubik-kockát kaptam karácsonyra ajándékba.

Akkoriban -a nyolcvanas évek elején- ez nagy szónak számított, mert csak “protekciósan” lehetett hozzájutni. Szerencsénkre a szomszédunkban lakott egy nagy állami(!) játékbolt vezetője; Mikulás táján szólt Anyukámnak: ha szeretnénk, ő tud szerezni, van néhány félretett Bűvös-kockája,ahogy akkoriban hívták.

Mivel már egy ideje úgyis nyúztam Anyukámat, hogy vegyen nekem egy “rubikos tekerőst”, ő azonnal kapott is az alkalmon és megvette nekem karácsonyi ajándékként. Természetesen nagy volt az öröm, mikor kibontottam; még az árát is rajta felejtette, ezért emlékszem rá, hogy 64.-(!) akkori magyar forintba került! Ezért manapság már szinte semmit sem lehet kapni…de bizony akkor még egy 4 fős család egyszerű vacsoráját ki lehetett belőle hozni.

A karácsonyi szünetben aztán, szinte mást sem csináltunk Apukámmal, mint megpróbáltunk rájönni, hogyan lehet kirakni minden oldalát egy színűre, a hat különböző színből. Bár Apu nem volt nagyon reál beállítottságú, de logika és matematika útján  -körülbelül egy hét alatt- rájött, hogyan lehet egy bizonyos szisztéma szerint, akár milyen összekevert állapotból kirakni a Rubik-kockát. Naná, hogy én kíváncsi voltam és unszoltam, hogy tanítson meg rá engem is.

Egy kis visszatekintés…

Emlékszem rá, hogy színes szigetelő szalaggal jelölte meg az aktuális kockát és megfigyelte, hogy egy-egy forgatástípussal hová kerül a megjelölt -két vagy három színből álló- kocka. Az elején nem volt könnyű, de aztán nagyon jól sikerült elsajátítanom a forgatástípusokat, olyannyira, hogy már oda se kellett néznem,csak egy-egy pillanatra, hogy épp hol tartok.

A téli szünetről visszamenve a suliba, nagyon gyorsan “megfertőztem” az osztálytársaimat az új játékkal és szinte minden gyerek a suliban Rubik-kocka (vagy ahogy akkor hívták Bűvös kocka) –lázban égett. Mindenki meg akarta tanulni, hogyan kell kirakni és lehetőleg minél kevesebb idő alatt.

A legjobban az akkori matek tanárom szerette volna megtanulni de nem sikerült neki (!) Ezért kicsit irigy is lett ránk, hogy a gyerekek sorba hamar megtanulták.  Egy-két hónap után már osztályban versenyt is tudtunk rendezni, ki a leggyorsabb Rubik-kocka kirakó.

Idén 40 éves jubileumát ünneplő  Bűvös kockának az eredeti és első prototípusa, még nem a színes kockákból tevődött össze és fából készült.  De a világszerte is ismertté és legnépszerűbbé vált  3×3 kockát (amit én is kaptam karácsonyra) 1975-ben mutatta be  maga a feltaláló Rubik Ernő. Külföldön ezért Rubik kocka (Rubik’s Cube) néven terjed el.

Hogy miért írom le mindezt?

Mostanság biztos te is észrevetted hogy decemberben az egyik áruházlánc -év végi pontgyűjtő akciója keretében-  népszerűsíti a méltán kiváló magyar találmányt, amit én is kihasználtam. Beváltottam egy jubileumi kiadású Rubik díszdobozt, benne a híres Bűvös kockával (és más két Rubik-találmánnyal.) Ahogy hazaértem, rögtön kibontottam…

Ha jól emlékszem, körülbelül  25-30 éve, hogy nem volt a kezemben Rubik-kocka; ezért nagyon  kíváncsi lettem, vajon mire emlékszem a gyerekkoromban megtanult forgatásokból.

Ekkor jött meglepetés!

A kezembe véve, azonnal elkezdtem emlékezetből kirakni! Persze nem ment olyan gyorsan, mint gyerekként de még a 13 éves lányom csodálkozva nézte és megkérdezte. “Jé anya, te ki tudod rakni? ” Mondanom se kell, hogy ő is meg akarja tanulni kirakni a kockát, mert nekem sok  év után elsőre, kb. 4-5 perc alatt sikerült! (azóta már 1-2 percen belül is megy :-))

Nagyon örültem és örülök neki, mert egyrészt gyermekkorom szép élményeit elevenítette fel ez a játék. Másrészt sikerélményt is szerzett számomra, hogy ennyi év elteltével  is, még  mindig emlékszem, hogyan kell kirakni.  Nem tudom pontosan hogy van, de olyan ez, mint a biciklizés vagy az úszás; egyszer kell megtanulni és nem felejti el az ember.  Egy kicsit úgy érzem, mintha megint gyermek lennék… :-)

Hát igen…azok a boldog, gondtalan gyermekévek, azok sajnos már nem jönnek vissza, viszont nagyon jó rájuk emlékezni.

Gyorsan rákerestem az interneten, hogy milyen “karriert” futott be a Rubik kocka- aminek érzésem szerint korán sincs vége… A mai, rohanós, felgyorsult “IT-s” világban, -mindenféle mobil kütyükkel körbevéve- nem hittem volna, hogy ekkora  hatalmas rajongótábora lett világszerte. Őszintén szólva azt gondoltam: a Bűvös-kocka ma már nem érdekli (nem köti le) a fiatalokat és már rég el is felejtették az emberek. De kellemesen csalódtam; nagyon jó érzés látni, hogy

 A Rubik kocka sikere négy évtizede töretlen!

Sőt, talán még népszerűbb a mai fiatalok körében, mint a ’70-es ’80-as években. Ennek ékes bizonyítéka, hogy szinte minden héten -mind külföldön mind belföldön- rendszeres versenyek vannak  hétvégenként. Minden évben világ-és Európa-bajnokságot is rendeznek a Bűvös kocka rajongóknak. Ha jól tudom, a kirakás gyorsasági versenyét már 5 másodperc alá szorította egy kínai versenyző és a vakon (bekötött szemmel) való kirakás világrekordja is 28 másodpercen belüli. De már lehet, hogy ezeket is megdöntötték időközben.

Na persze, én ezt a gyorsaságot meg sem közelítem de mégis nagy sikerélményt tud nyújtani bárki számára, akinek sikerül (akárcsak egyszer is) kiraknia. Bevallom, én minden egyes alkalommal örülök, mikor kirakom, és egyáltalán nem unalmas. Mellesleg nagyon jó stresszoldónak is bizonyult, mindamellett hogy szórakoztató és agytornáztató is egyben.

Te kitudod rakni?

Ha igen, írd meg a hozzászólásoknál! Ha még nem, próbáld meg!

Neked már könnyű dolgod lesz, mert az interneten videók százain keresztül tanítják a különböző variációkat és már csak az időfaktor az, amit lehet csiszolgatni…

Sok sikert, jó szórakozást és stresszoldás kívánok! :-)

Értesítő új blogbejegyzésekről

Név:

E-mail cím: